Főmenü

Menu

Medvehagymás édesburgonya gnocchi

Medvehagymás édesburgonya gnocchi

Hozzávalók (kb. 4 főre)

- 400g édesburgonya (sütőben, kevés sóval megsütve)
- 80g nocarb rostmix
- 2 egész tojás
- ízlés szerint himalája só, friss vagy szárított  medvehagyma, frissen őrölt bors

A sült édesburgonyát villával összetörtem és elkevertem a két egész tojással. Fűszereztem, majd hozzáadtam apránként, közben elkeverve a rostot és min. félórát pihentettem aznap a hűtőben fóliába csomagolva.
Csak a fele mennyiséget főztem meg egyszerre, másik felét következő nap. :)
Lepény formájúra lapítottam szét a tésztát, úgy tettem a hűtőbe, így a formázás is könnyebb volt. Csíkokat vágtam belőle hosszanti irányban. Tenyerem között vagy a deszkán kicsit megsodortam és késsel egyenlő darabokra vágtam. (Legalábbis törekedtem rá. :) )

Sós, lobogó vízbe dobtam. Lesüllyednek először az edény aljára, mikor úsznak már a víz felszínén, onnantól számítva 1-2 percen belül el is készülnek. Óvatosan szűrővel merítettem le a víz tetejéről, nehogy megtörjenek.


Ezzel párhuzamosan 250 g paradicsompürét serpenyőben forrósítottam. Fűszereztem bazsalikommal, kakukkfűvel, kevés fokhagyma granulátummal, valamint sóztam és frissen őrölt borsot szórtam rá. Két marék spenót levelet megmostam, lecsepegtettem és a paradicsomszószba dobtam. Átkavartam és az előzőleg megfőzött csicseriborsót is hozzáadtam.


Húsmentes fogásként fogyasztottam, de bátran ajánlok hozzá darált húsos vagy tejszínes zöldséges mártásokat is. :)

Jó étvágyat kívánok mindenkinek! :)

Bihari Elisabeth